Üdv!!

Sziasztok! Régen írtam, énis tudom... :(( Neharagudjatok rám! De mostmár rá fogom magam szánni, és elfogom kezdeni a 4.-ik fejezetet... Elég kevés mostanság az időm, de megfogom írni...
Bár fogalmam sincs még, hogy minek, mert senki nem olvassa a Blogomat, maximum csak én... :(( De egy olyan ... saját szorakoztatás miatt felteszem. Sajnos nem nagyon nézegetik mert szerintem azt sem tudják hogy létezik az oldalam :)) Ezért majd, arra gondoltam hogy a Facebookon csinálni fogok neki egy kis oldalt és mivel ott nagyon sokan vannak fent ezért lehetséges hogy így a látogatottsága az oldalamnak is nő egy picikét....
Minden esetre remélem tetszeni fog majd mindenkinek
Nagyon sok Puszi Nektek^^ !! *.*♥♥♥♥

Sziasztok! Ezt a díjjat az én legkedvesebb barátnőmtől Líviától kaptam az elsőő díjjam! Nagyon-nagyon szépen köszönöm! De!... Én nem nagyon ismerek senkit akinek tovább tudnám adni ezért még a tovább adással szeretnék egy kicsikét várni, mert maximum egy hölgynek tudnám ezt továbbítani Dorkának aki írt már az én blogomra. a blogja http://revengenlove.blogspot.com/.
Mégegyszer nagyon köszönöm és nagyon-nagyon hálás vagyok érte!

Szabályok:
1. Tedd ki a képet a blogodra!
2. Köszönd meg annak, akitől a díjat kaptad!
3. Írj le 6 dolgot magadról!
4. Küld tovább 5 blog írónak! (a linket ne felejtsd el)
5. Hagyj megjegyzést a blogjukon, hogy meglepi várja őket!

6 dolog rólam:
1.  Nagyon szeretem a természetet és az állatokat.
2. Imádok olvasni,írni,zenéthallgatni.
3. Kedvenc könyveim,történeteim a romantikus, és misztikusak
4. Van egy cicám Yoda, és egy keverék kutyám Ricsi :)
5. Sok zenefajtát kedvelek de a nagyon rockot és a nagyon operát nem igazán.
6. Színésznő szeretnék lenni majd ha felnött leszek, de nagyon érdekel a tánc is 3évig társas táncoltam, a fényképezés is és sok más... :)

Megérkezett a harmadik fejezet! :)

Bár Lívia oldalán még ha jól tudom hat nap áll rendelkezésetekre hogy szavazzatok hogy folytassam-e a történetemet avagy sem.Hát eddig nyolc szavazat érkezett amiből 6-an aztmondják folytassam 2-en pedig nem tudják.Mivel a hat pozitív szavazat többségben volt ezért ugy döntöttem felrakom a frisset.Nem is huzom tovább az időt jó olvasgatást kivánok nektek!Puszii ! :)♥

3. Fejezet

Az ajtóban egy régi, nagyon régi barátnőm állt.Victoria.Victoria McFlemm.

-Szia!-mondta mosolygva a lány.Meglepődött arcom láttán,a mosolya nagyobb lett szép arcán, és hozzátette.-Nem emlékszel rám.-állapította meg, és szép zöld szemében egy kis bánat látszódott. -De,dehogynem…csak…-válaszoltam, a hangom rekedt volt, és akadozva válaszoltam.-De emlékszem rád, Victoria!-mosolygtam.A szemében kezdett halványodni a szomorúság, és erősödni az öröm. -Én csak… meglepődtem…-dadogtam.Najó vegyél magadon erőt Rachel,mondtam magamban,magabiztosság!!-Minek köszönhetem látogatásod?-kérdeztem magabiztosan. -Látni szerettelek volna, és beszélni veled!Egy nagyon fontos ügyről-az arca komolyodott, zöld szeme magabiztos, és komor volt; pupillája macskaszerű csíkká változott. -Öhm rendben…akkor talán…gyere be!-mondtam elképedve. -Köszönöm!-mondta majd bejött  a házba.A táskájat szorosan maga mellet fogta és megkérdtem hogy helyezze magát kényelembe míg én fözök egy kávét. -És… miről szerettél volna velem beszélni, ami olyan sürgős volt?-kérdeztem még mindig zihálva, de már kissé higadtabban. -Tulajdonképpen figyelmeztetni jöttelek téged.Nagyon vigyázz magadra.Nem tudod miféle lények olálkodnak Mystic Fall’s-ban..mondta komor, agodó tekintettel.-Nem szeretném ha bárkinek baja esene, főleg nem neked és a családodnak.Mindíg zárjátok be az ajtókat, ablakokat. Ne legyen nyitva semmi.-olyan komolyan mondta.”biztosan tud valamit” gondoltam elábrándozva.”de vajon mit?” -Rendben értem de… -Tudom most picit bolondak nézel, de nem vagyok az.Egy régi barátnő feltűnik akit már ezer éve nem láttál, és most azzal a dumával jön hogy jajj vigyázz magadra,és eljátsza az aggódó barátnőt…De hidd el… Igazat mondok, és mindent elfogok magyarázni időben, szépen sorjában!Rendben?-a szavak csak ugy ömlöttek belőle,de valahogy mégis éreztem bízhatok benne.Utoljára 13-14 éves koromban láttam,4 éve…”4éve…Hm…” -Egyáltalán nem nézlek bolondnak…csak tudni szeretném;az igazat! -Mindent elfogok magyarázni.-mondta majdhogynem suttogva, és kedvesen, de mégis komolyan.Hallotam ahogy kijött a kávé.Odaléptem és töltöttem egy csészével neki is én magamnak is.Itt volt nálunk még egy két óráig, majd elment.De semmi különöset nem mondott, csak arról beszéltünk hol volt eddig, és hogy mivan vele.Mikor Vick elment, felmentem  szobámba, és egy összegöngyölt papír galacsint találtam.Kihajtogattam és ezek a sorok voltak láthatóak rajta: „A nyaklánc ami nálad van, az enyém.De nekem nem kell,nem véletlen hogy hozzád került, kérlek vedd fel és hord a kedvemért.Holnap találkozunk D.” Gyönyörű szép betűkkel ez volt ráírva. –D??? Az meg k…- gondoltam magamban de eszembe is jutott… Damon…Damon írta a papírt,és az ővé a lánc.Most mit csináljak?Mit kezdjek ezzel, és ha nem Damon írta, vagy valaki csak átakar vágni?... A gondolatom szárnyra kapott, folytatódott volna tovább de ekkor kopogtatást hallotam lentről.Leszaladtam hogy kinyissam és ki állt ott… Maga a tökéletesség.Damon Salvatore… -Köszönnöd kell neki hallod?!—mondtam magamban. -Szia-mosolyogtam- hát te? -Szia- bársonyos hangján és egy féloldalas mosolyra húzódtak az ajkai.-Csak látni szerettelek volna, és tudni hogy jól vagy-e.Remélem meg kaptad azt a kis papírt.-tehát ő dobta be nekem. -Ohh, igen,igen… Megtaláltam… Szóval a ti… de Damon-mondtam-ne ácsorogjunk már az ajtóban, gyere csak beljebb!Damon nagy mosollyal és kissé megkönnyebbülten belépett a házba. -Köszönöm szépen!-mondta kedvesen -Foglalj helyet, feltegyek egy teát? -Igen,elfogadom köszi!-leült a pulthoz és figyelte ahogy felteszem a kedvenc teámat. -És… Hogy…Honann tudtad hogy az a nyaklánc, vagy is a te nyakláncod nálam van?-ez szemlátomást picit meglepte de válaszolt. -Onann hogy… láttam a táskádban, mikor elmentél még a Grillben a mosdóba leesett és kiborult belőle mindened.-válaszolta, „nocsak, egy olyan válasz ami igaz… hm..” -Ohh tényleg?Biztos nem huztam be a cipzárt…-elmélkedtem-és egyébként, miért kellene azt hordanom? -Mert nagyon szeretném rajtad látni, eddig még senkivel nem találkoztam akinek odaadhattam volna.És mert, szerencsét hoz.-felelte.És mert emlékeztet arra milyen jóképű férfitól kaptam,gondoltam. -Oké, rendben hordani fogom…-válaszoltam és felszaladtam a lépcsőn.Megérkeztem és oda nyomtam Damon kezébe.-Akkor az úgy lenne a legjobb, ha te tennéd nekem fel!-mosolyogtam és megfordultam.Damon elöre helyzte a kezét, és szépen ráillesztette a nyakláncot a nyakamra, és hátul összekapcsolta.Megfordultam rámosolyogtam és annyit mondtam.-Köszi! -Szivesen-és azt a megszokott, és a nagyon szeretett féloldalas mosolyt most is bevetette. -És egyébként, Damon!-modntma miközben öntöttem a teákat.-Mit gondolsz mi történhetett azzal a kisbabával?És miért ne jöjjön ki azaz anyuka?-kérdeztem csodálkozva és megfordultam hogy láthassam tökéletes arcát. -Azért mert egy elég fura,és veszély járvány van ami a kismamákra, a kis babákra, és azokra a nőkre nagyon veszélyes akiknek maximum három éve született kisbabája. -Áhh értem-mondtam és belekortyoltam a teámba.Damon is felemelte a kis asztalkáról és belekortyolt.Elkezdett nagyon köhögni, gondolom félre nyelhetett.Nem is tudom hogy történt de egy pillanat alatt oda rohantam hozzá. -Damon!...Damon?! Damon mi a baj? Félre nyeltél??-kérdzetem aggódva -Őhm..krhm, igen… Mivan ebben a teában?-kérdezte  -Mindenféle gyógyfű-mondtam meglepődve és félve.-Tudod anyámat nagyon érdeklik az ilyesmik,és nagyon vigyáz ránk, nem szeret gyógyszerekre költeni, és szerinte nem is nagyon tesznek azok jót az ember szervezetére.Ilyen teákat vásáról.Nem is tudom hogy szerethetem, a legtöbb ember még nem nagyon ivott ilyet, anyukám ezt kiskorom óta szokta nekem főzni, ha beteg vagyok ha nem. -Értem..khm… -De miért?kérdeztem elképedve -Jaa csak mert… nem nagyon bírom az ilyesmit, mintha allergiás lennék rá vagy nem is tudom. -Értem… -Ohh…-nézett föl a fali órára,20:00 óra volt.-De nekem már ugy is mennem kell-pattant fel. -Ohh…Öhm, hova sietsz?Egyáltalán nem zavarsz!-mosolyogtam, picit meglepetten. -Nem,neem mennem kell.Köszönöm szépen a vendéglátást, és hogy megmutattad ezt a szép házat is.Majd legközelebb egy picit többet beszélgethetünk.-mondta mosolyogva,ajj édes istenem, hogy néz het ki az anyukája?És az apukája? Hogy lett ebből az embreből ilyen csodálatosan jóképűű férfi?Hogyan? -Hát rendben,akkor reggel?-kérdeztem reménykedve. -Igen,persze!Találkozunk majd! -Rendben-mondtam kissé bánatosan. -Akkor szija Rachel,aludj jól!-kívánt jóéjszakát, majd kinyitotta az ajtót -Szia Damon!-mondtam elkábulva.Visszanézett az ajtóbol majd annyit mondott -Vigyázz magadra!-Majd becsukta magamögött az ajtót, és nem jött vissza többé.

Meghoztam a második fejezetet!
Remélem tetszeni fog!
Jó olvasgatást!
Sziasztok! : )

2.fejezet



Álomban sötét volt, és egy varjú féleséget is láttam…Károgott is,de olyan életszerűen szinte már hogy azt hittem ez nem álom…
Ekkor föl riadtam. Az ablakom tárva nyitva volt a hűvös októberi szél besuhant rajta, és a hold a takarómra terített kis függönye gyönyörű látványt adott…Valahogy elég álmosan, kábán, és szétszórtan fölkeltem és oda léptem az ablakhoz…Nem tudom ez velem hogy van és hogy más is így van-e vele de ha én álmomból fel kelek, és a hideg szél az arcomba fúj egyből felébredek.Ez most sem volt másképp.Oda mentem az ablakhoz és rákönyököltem az ablak párkányra.Észrevettem valami fekete madár szerűt a fán,de nem károgott mint álmomba, és nem is szált oda hozzám, nem közelített felém.Ezért nem szoltam rá hogy hagyja el az ablakommal kb. egy magas fát…Ekkor szóltam hozzá pár szót alig hallhatóan de valahogy biztos voltam benne hogy ő hallja majd.

-Szia madár!Miújság…?-ekkor a madár eldöntötte a fejét jobbra pislogott kétszer nagyokat,és nézett rám tovább mintha várná hogy mondjam tovább amibe belekezdtem.-Na mivan?Mióta vagy itt a fán?-ekkor rá jöttem hogy biztosan nem most szállt le a fára 5 perce,mert azt hallotam volna.-Ta-talán­ engem néztél eddig?-ezen még én is meglepődtem.A madár mintha bólintott volna…Nagyon megijjedtem.-Na jól van madárka,-mondtam végül elég félő hangon de próbáltam leplezni- én most szépen megyek vissza aludni, mert fáradta vagyok-ekkor a madár nagyokat csapott a szárnyával károgott egyet de jó hangosan majd én ijedtem be hátra hökkentem és láttam hogy egy nyakláncot épp kipottyant a szájábol a szönyegpadlómra.

Körözött egyet a szobámba, míg ledobta a láncot, majd kirepült és eltünt a sötétségbe.Azt hittem még ezt is álmodom, kicsit ciki volt még nekem is de magamba csíptem egyet ”most ez valóság?” kérdeztem magamtól gondolatban. Na jól van én lefekszem,játszottam egy ideig a gondolattal hogy felveszem a nyakláncot a földről de amikor utána nyúltam valami nagyon sötét érzés fogott el.De aztán még is megadatam magam és felvettem a láncot. Ahogy a kezemben tartottam, borzasztó öröm fogott el, és egyből Damonre gondoltam arra a srácra aki ma hazakísért.Nem tudom miért érezhettem ezt az érzést, mintha az a lánc megbabonázott volna…aztán leraktam a fésülködö asztalkámra és az ágyamhoz bojongtam, valahogy belehuppantam és pár perc alatt már el is aludtam.

Reggel amikor felkeltem valahogy egyből arra a nyavalyás láncra gondoltam amit tegnap éjjel az a madár ejtett be a szobámba. Oda mentem az asztalkámhoz ahol  a múlt éjjel hagytam, és felvettem. Forgattam egy ideig a kezemben, aztán úgy döntöttem hogy beledobom a táskámba és kész. Szerencsére este össze készítettem a sulis cuccokat,tolltartó,könyvek,és pár füzetet is bedobtam aztán kész is.Fölkaptam a táskámat és rohantam lefelé, anyu egyből azzal fogadott:
-Hova sietsz ennyire, nem eszel?-na mindjárt gondoltam, jajj anyu most nem érek rá vár az iszonyat jó pasi,és szexisen szexi Damon Salvatore akinek ha a nevét meghallod már attol is elájulsz.

-Ja…ÖÖhmm…Nem, sietek…még egy pár órát be kell írnom az órarendembe…-válaszoltam de nagyon átlátszó volt, de, anyu bevette!
-Ja jól van, akkor menj csak , de valahogy sejttem ezért csomagoltam neked reggelit oké?-mondta majd nyomott egy cuppanos puszit az arcomra a kezembe nyomta az ételt és már lökdösött is kifele,de persze nem durván. Kiléptem az ajtón, olyan csodálatos volt ahogy belélegezhettem azt a friss levegőt, és amilyen szép volt a táj.Épp ősz van, most minden sárga,vörös, barna és narancssárga színekben pompázik. Már csak egy két levél van a fákon az is lassan lehullik. Egyből eszembe jutott Damon, vártam már a suli végét, vártam mikor csöngetnek ki és találkozhatok újra vele. A fiúval aki teljesen megbabonáz, aki vonz magához mint egy mágnes.Pedig még, a becsengetést sem hallotam. Nem voltam késésben de azért elindultam, és az járt a fejemben miközben megyek gondolkozhatok Damonon egy kicsit. Féluton járhattam mikor megpillantottam. Ő volt az…Damon… A fekete haja a szélben meglobogott de csak egy kicsit, pont annyira amennyire kell. A gyönyörű szép világos szeme, az őszi homályban megcsillant.Olyan csodálattal figyeltem mint eddig életemben senkit.Aztán rám mosolygott, és egy pillanat alatt már ott is állt elöttem. Aztán csak nézetem őt, mélyen a gyönyörű kék szemébe néztem.Lágy hangon alig hallhatóan köszönt nekem:
-Jó reggelt. Jól aludtál?-kérdezte kedvesen, én meg mintha elolvadtam volna.
-Öhm…Szia!-próbáltam magabiztosan válaszolni, és lehetőleg nem beégetni magam.-Igen,köszönöm. És te, hogy hogy itt, ilyen korán?
-Téged vártalak.-mondta ami nagyon megdöbbentem.
-Engem vártál?-kérdeztem kába hangon.
-Igen, gondoltam elkísérlek az iskolába. Aztán majd iskola után haza kísérlek.-nem tudtam mire vélni azt amit mondott, most véd engem valamitől, vagy csak egyzserűen belém zúgott, csak ugy mint én ő belé.
-Értem.- válaszoltam de nagyon hülyén hangzott, az én számból.
-Remélem nincs ellenedre.Mert, én nagyon, kedvellek!-mondta amin egy kissé elérzékenyültem.
-Nos felőlem, elkírérhetsz.-mondtam és rá mosolyogtam, ami szívből jött.


A sulihoz értünk.Ekkor Damon rám mosolygott és abba a gyönyörű kék szemében most olyan melegséget láttam, ami számomra azt jelentette hogy tényleg kedvel.
-Akkor, ha jól tudom ma 6 órád van.Két órára érted jövök.Rendben?-mondta kedvesen, és azt hittem ad nekem egy puszit, de csak a hajamat símitotta végig.Aztán ott hagyott, még néztem egy ideig ahogy kecses léptekkel eltünnik a fák között. Majd lassan, szédelegve beballagtam az iskolába.Egy páran elég furán néztek rám de akkor, abban a pillanatban, nem érdekelt…

különösebben.Mikor vége volt a sulinak, rohantam ki hátha ott van már Damon. Ott is volt. Ott állt, és a fekete bőr dzsekije eszméletlen jól állt neki. Ott állt egyenesen, és tökéletesen. Akkor szépen rá mosolyogtam, és oda sétáltam hozzá.
-Szia!-mondtam
-Szia!-válaszolta lágyan.Jajj Damon ha tudnád mennyire jóképű vagy gondoltam magamban. Na de Rachel fórdítsuk komolyra a szót, pár nap alatt rájön hogy milyen kicsinyesen viselkedek és lepattint.
-Ebédeltél?-kérdezte még mindig nyugodtan, és lágyan.
-Öhm… Még nem.-mondtam de persze azt nem árúltam el hogy azért nem, mert hozzá siettem.
-Akkor itt az ideje.-mondta és bólintott a fejével egy kis épületre.Az valami gyorsétterem lehet, gondoltam.-Mehetünk?-kérdezte, de én csak bólintottam.Ahogy közeledtünk tisztább lett a felirat ez állt rajta:”Mystic Fall’s Grill”. Áh, már értem, ahogy sejtettem egy picike étterem volt.Ahogy beléptünk az ajtón félhomály vett körül de nagyon hangulatos kis hely volt.
-Álltalában minden diák ide jön.De nem csak a diákok, ez a Grill sok ember kedvenc helye, ha csak egy kis nyüsgésre vágyik valaki, beül és megiszik egy teát.Már is nem érzi magát oly’ annyira egyedül.-mondta Damon, és szemlátomást látszott rajta, ez a hely az Ő kedvence is.Damon egy asztalhoz vitt bennünket és leültünk.Jajj, nem csak hogy jóképű, és kedves is de nagyon udvarias .Kihúzta nekem a széket majd be is tolta útánam. Aztán ő is leült.
-Nos mit rendelünk?-kérdezte és elém tolt egy étlapot.Kisebb töprengés és gondolkodás után ránéztem Damonra, és ő épp engem figyelt.Gyorsan vissza néztem az étlapomra, és láttam a szemem sarkából hogy mosolyog.
-Sajnos, még nem tudtam választani, de addig rendelhetnénk egy italt?-kérdeztem
-Persze, már is hívom a pincért.-mondta kedvesen és intett a felszólgálónak hogy hozzon nekünk valamit inni.
-Tessék, mit hozhatok.-kérdezte bájosan a pincér lány.
-Ranchel?
-Öhm…Én kérnék egy citromos ice teát.Damon?
-Nekem pedig egy kólát.-mondta Damon selymes hangon.
-Már is hozom.-mondta a pincér
-És hogy telt ma a napod?
-Öhm..Jól.Köszi.
-Ennek örölük, hányra kell otthon lenned?-kérdezte Damon
-Hát, valójában…nem is tudom.Anyu nem tudja hogy nem ettem a suliban.De egy szava nem lehet, legalább felfedezem a környéket.-mondtam mosolyogva.
-Nos, ha megebédeltél, esetleg elmehetnénk a parkba.-tette fel Damon
-Az jó lenne, oké.-megérkeztek az italok.Belekortyoltam a teámba és közbe Damonra néztem. Árgus szemekkel nézett, mintha vigyázna rám, őrizne nehogy valami bajom essen.Letettem a poharat és az ő poharára tekintettem amiben még ott volt a sértetlen ital. Azt hiszem, a mimikámból azt szűrte le hogy én is szeretném ha inna.Ezért felemelte a poharát és ivott a kólából.A negyedét megitta majd rám mosolygott és az étlapra nézett.Ebből tudtam hogy jó lenne ha már választanék.

Kiléptünk az ajtón és nem is olyan messze már láttam is a parkot.Volt egy pár ifjú anyuka aki a kisbabáját tologatta a babakocsiban.Egy pár idős hölgy akik egymással beszélgettek, és egy anyuka aki két gyermeke miatt jött ki egy kicsit,hogy játszanak.Volt egy házaspár aki egy kis kora délutáni futásra jött ki a parkba, és egy idős bácsi aki a golden retriever kutyusát hozta sétáltatni.Amikor odaértünk Damon kinyitotta a kis kaput amin beengedett.Leültünk egy padra majd néztük ahogy a bácsi eldobott a kutyusnak egy botot, és az vissza vitte neki.Ekkot Damon mozdulatlanná vált, mint a szobor. Még is olyan kecsesen ült ott melettem a padon.Mintha vlamit figyelne, avgy fülelne.Figyelné mi az ami körülötte folyik,de azt elég fura módon.Majd rám nézett és elmosolyodott.
-Mi a baj?-kérdeztem
-Ó,semmi.Semmi csak…vala…-ekkor egy sikítás halatszott.Az egyik ifjú anyuka volt az, a gyermeke valamiért elájult.Ekkor Damon felpattant és odaszaladt.Útána rohantam én is. A kisbaba nem lélegzett, és a szeme csukva volt.Damon kivette a baba kocsiból,majd a zokogó anyukára nézett.
-Csak egy pillanatra fordultam e-el,amíg kidobtam a tápszeres ü-üveget.-mondta az anyuka, a sírás közepette.Alig lehetett érteni,úgy sírt.
-Menjenek haza, és ha teheti ne hozza a kisbabáját legalább 2 hétig ki.Se sétálni, se a barátnőjéhez.Ha lehet ön se jöjjön ki egyedül.Ételt is inkább, rendeljen!-felelte Damon. Ekkor vissza rakta a kisbabát és elindult az erdő fele.-Rachel, te maradj itt, mindjárt vissza jövök.-Amíg Damon elment az anyuka sarkon furdult a kisbabájával és elsietett.A másik hölgy is vele tartott.Mire vissza fordultam Damon már az erdőben volt, mert nem láttam.

Damon  körübelül félóráig lehetett az erdőben, de én türelmesen vártam rá.Úgy bízom benne, mintha már több éve ismerném.Damon mikor vissza jött láttam, rémületet az arcán, óvatosságot, és haragot.De mikor rám nézett és megszólalt mindezek eltüntek.Amit eddig láttam az arcán, a szemében a perzselő düht, az mind elmúlt.
-Sajnálom hogy eddig megkellet hogy várassalak.-mondta higgadtan,szépen.Olyan kellemes hangja volt hogy el is felejtettem hogy 30 percen keresztül rá vártam.Rá szerettem volna kérdezni hogy mit csinált az erdőben, mert érdekelt.De gondoltam inkább nem firtatom, mert elég idegesnek tűnik még most is, pedig leplezni próbálná.Elindultunk haza fele.Utközben elkérte a táskámat hogy nekem ne kelljen cipelni.Nos,vigyázz Damon, nagyon vigyázz!Mert gyűjtöm a jó tulajdonságaid!Jó képű,udvarias,kedves,és még segítőkész is.Hátha igy haladunk megszeretlek egy életre!

*

Mikor a házunk elé értünk a táskát oda adta nekem.
-Az lenne a legjobb ha te sem mászkálnál el itthonról.-mondta szépen,lassan,megfontoltan de ugyanakkor egy kis félelemmel is a hangjában.
-Oké,rendben!-mondtam de nem értettem.
-Holnap ugyan ott találkozunk ahol ma!-mondta kedvesen, és mosolygott.-Azért nem jövök elétek, mert nem szeretném ha édesanyád azt hinné neked nem a tanulás az első, hanem a pasizás.És ráadásul idősebb is vagyok nálad.-egy picit meglepődtem azon amit mondott, de végül is igaza van, anyu borzasztó.
-Rendben Damon akkor holnap,jó éjt!-feleltem végül és egy bájos mosolyt csalva az arcomra intettem neki.
-Viszlát Rachel,aludj jól!-mondta kellemes hangjával majd megfordult és szépen lassan,kecses mozdulatokkal kezdett el távolodni tőlem.

Bementem a házba, anyuék még nem voltak itthon, David pedig…Hál istennek hogy nincs itthon.Legalább lesz egy kis időm gondolkozni.Felmentem a szobámba egy pohár üdítővel a kezemben és leraktam a táskámat.Leültem a király kék karosfotelomba, és gondolkozni kedztem. A nagy gondolkodás közepette eszembe jutott hogy a nyaklánc még mindig a táskámban van. Előkotortam a legmélyéről, majd a napfényhez tettem ami oly’ szépen szűrödött be az ablakomon akárcsak éjszaka a holdfénye.Forgatni kezdtem a kezembe de semmi különöset nem találtam rajta.Ez egy olyan medál ami összecsukható. Érdekes formája van, régies, de még is elegáns, és nagyon misztikus.Nagyon megtetszett de tudtam hogy valakijé, és hogy egyszer keresni fogják.Ha nem is holnap vagy holnapután, de egy vagy két hónap mulva nyilván fel fog tünni az illetőnek hogy nincs meg egy ékszere.Egy nagyon becses,szép,és gondolom nagyon értékes ékszere.”Mégsem tarhatom meg” gondoltam magamban ”Valahogy vissza kell juttatnom a tulajdonosának…de hogy?” Sajnos nem jutottam düllőre,magammal. Nem tudtam hogy jutatthatnám vissza egy olyan személynek az ékszerét,akiről azt sem tudom létezik-e.És ha igen hol lakik. Mert ez egy elég régi ékszernek tűnik.Hacsak az illető nem egy fanatikus régiség gyűjtő, és ezek közül nem a kedvence az régi ékszerek gyűjtése, az is lehet hogy direkt így csináltatta.Talán egy éve.Szóval az illető nem is biztos hogy meghalt.
Sokat gondolkoztam, így-úgy kombináltam a dolgokat, bonyolítottam, és egyszerűsítettem de semmi olyan ötlet nem jutott eszembe ami használható lenne.Ezért inkább úgy döntöttem, hagyom.Majd egyszer jelentkeznek érte.Elindultam le a konyhába,hogy egyek valamit, kezdtem éhes lenni.Mire leértem a lépcsőn kopogtatást hallotam.Oda léptem az ajtóhoz, kinyitottam és meglepődtem mikor megláttam ki áll ott…

Üdv!
Úgy döntöttem minden pénteken lesz friss fejezet. :)
Majd hozok mindig egy kicsi részletet a frissből, és kirakom hogy egy kis betekintést nyerhessetek, addig sem unatkoztok :)
További jó szórakozást
Puszi:Kriszta

A blog kezdete

Üdv!
Az első fejezetet meg is hoztam.
Jó olvasgatást!Sziasztok!
1. fejezet

New Yorkból költöztünk ide…Már vagy harmadjára,hogy költözködünk. De most úgy látszik ide letelepedünk,egy időre…Új suli,új emberek,új környezet;egyszerűen minden új számomra,és ez elég aggasztó. De majd minden a helyére kerül remélem…

-Kicsim!Le jönnél segíteni?Apád még a szobát pakolja,David pedig a könyveit rakja el.-ordított fel anyám az emeletre nekem.

-Persze megyek,csak még az iskolai cuccaimat berakom a szekrénybe!-mondtam,persze hazudtam,csak a titkos naplómat próbáltam valami biztonságos helyre rejteni…Dav ezt is megtalálja,olyan mint egy ovis.Le trappoltam a lépcsön, és beléptem a konyhába.

-Jajj szia!Légyszi rakd ki azokat-és rámutatott négy tányérra és négy villára.

-Poharakat is rakjak?kérdeztem.

-Szerintem igen,tudod mennyit iszik apád vacsora után.-na ja,gondoltam magamba,megiszik majd nem egy egész másfél literes üdítőt.-

-Ennyi? –kérdeztem.-

-Igen,kösszi!

-Rendben.- mondtam és vissza mentem a szobámba.Az író asztal elött álló székre leültem és elkezdtem firkálgatni,nem nagyon volt semmi más dolgom. Erre egy kopogtatást halottam az ablakomba,de eléggé meg ijedtem mert biztos hogy nem egy részeg tini vágott neki valamit az ablakomnak mert az emeleten vagyok,és elég hihetetlennek tűnne. Feltoltam az ablakom,és kinéztem,de nem láttam semmit.A nap lemenőben,gyönyörű volt ahogy rózsaszín,vörös és sárga színekben pompázik az égbolt,lassan alkonyodik. Ekkor csöngettek,hát igen,Dav érezte hogy nem volt valami sport szerű amit az asztal terítésnél művelt,mert hogy amikor vissza fele jöttem a segítségből láttam amint éppen zenét hallgat. Persze nem hifin mert egyből anyu és én is leszűrtük volna hogy nem is pakol. Így mivel engem nem hallott hogy lefele sietnék hogy kinyissam az ajtót,ezért nagy nehezen fel tápászkodott,és elindult lefele. A szembe a szomszédok voltak azok,Mr. és Ms. Sidell .Dav látszólag nagyon örült nekik,mert a lányuk Amy nagyon csini lány,és pont akkor pakolt ki a kocsiból amikor Dav az éjjeli lámpáját hozta fel. Ezt persze ti is értitek,egyből megtetszett neki,ja meg az is hogy éppen hajol,szánalmasan égő a bátyjám de ez van…

-Mr. és Ms. Sidell,nagyon örülök!Fáradjanak beljebb!-mondta David de persze a hangján hallani lehetet na mamika,tata hol a csaj,érezni lehetett hogy nagyon megkell magát erőltetni hogy ilyeneket mondjon egy jó kertvárosi szomszédnak.

-Köszönjük szépen!- mondta a két szomszéd. -Milyen kedves,és helyes fiad van Veronica.

-Hát igen, de viszont ha vendégek nincsenek,itt elszabadul a pokol.-mondja anyám kaján mosollyal.-

A vacsora jól indult,de nem volt valami jó a befejezése. Ugyanis ez az okos báttyjám köszönés után a szomszédok után szólt hogy azért elkérheti-e a lányuk telefonszámát…Naa gondoltam magamba,ennél jobb már nem is lehetne.Természetesen csak ámultak a szomszédok de azért megadták a telefonszámot,amin David mostmár bármikor zaklathatja azt szegény lányt.?Miután az „incidens” lezajlott elindultunk felfelé mindketten a szobánkba,csak hogy amikor David el akart fordúlni már a küszöböt majd hogy nem árlépte utána szóltam.

-Hé!Dav!Mi a baj?-kérdeztem reménykedve hogy apámék egy szót se hallotak.-Valami nincs rendben veled,mi a gond?

-Semmi.Milenne?

-Dav légyszi!

-Jajj hugi hagyjál már békén!

-Én csak érdeklődtem,baj?-kérdeztem de ekkor már megijesztett.

-Mióta aggódsz te értem?-kérdezte,s elindult felém mintha nekem akarna jönni.-mióta érdekel hogy vagyok?

-Sajnálom.-mondtam lehajtott fejjel,mintha megbántam volna,na jó azért bántott a dolog egy kicsit.

-Semmi gond!-mondta majd még közelebb jött azt hittem szívrohamot kapok,pedig csak a bátyám.Egy lépés semm volt köztünk,magához húzott és megölelt.Most az egyzser éreztem a testvéri szeretett.

-Nem kell értem aggódnod.-mondta majd eltolt annyira magátol hogy megpuszilja a homlokom.Majd sarkon fordult és mielött befordult volna a szobájába hátra nézett és intett egyet.Tudni kell Davről hogy nem rossz pasi,talán meg kockáztatnám ha nem lenne a bátyám hogy talán még tetszene is.

Első nap a suliban,reszket a gyomrom. Óra után találkoztam egy hosszú barna hajú lánnyal.

-Szia,te vagy az új lány ugye?

-Öhmm.Szia,igen.

-Hello én Elena Gilbert vagyok.

-Szia,én Rachel Williams.

-Nagyon örülök,és beszeretném mutatni az egyik legjobb barátnőmet Boonie Bennet-et.

-Szia,örülök Rachel!

-Én is Boonie!

-Szia,te biztos az új lány vagy.-mondta egy szőkés barna hajú,világos barnás szemű,igen jóképű fiú és átkarolta hátúlról Elenát,miközben a vállára rakta az állát.

-Stefan?Te meg hogyhogy?Azt hittem még órán vagy.-mondta Elena

-Tudom,de már itt vagyok.

-Szia,én Rachel vagyok.

-Helló Stefan Salvatore.-teljesen elálmúltam ahogy láttam,olyan jóképű volt,és jó kiállású,na és amilyen kisugárzása van,nagyon aranyos fiú.

-Naa,hova futsz öcsi?-kérdezte egy nagyon selymes hang.-Helló Elena.-Elena körbe forgatta a szemét majd becsukta a szekrényét,és elment.

-Ohh,szia-mondta a fiú.

-Szia!-köszöntem de ekkor már a gyomrom egy gubóba volt.

-Nos rendben,akkor én megyek is.-mondta Stefan és Elena után sietett.

-Damon,Salvatore.-mondta lassan és tökéletesen a fiú. Most már tökéletesen láttam amikor még az öccse után sietett(mint kiderült testvérek Stefannal)nem volt teljesen kivehető hogy hogy néz ki de egyszerűen csodálatosan.Magas,és izmos az alkata,gyönyörű szép kék szeme van(amitöl el is olvadtam egyszerre)és fekete vagy nagyon nagyon sötét barna haja van.

-Öhm…Én Rachel Williams.-mosolyogtam.

-Nagyon szép neved van.-mondta és olyan gyönyörűen csengett ez a szó az ő szájából : nagyon szép,jajj elájulok.

-Köszi.

-Te új vagy itt Rachel?

-Ö…Igen tegnap költöztünk ide.-mondtam és lehajtottam a fejem. Elkondolkodtam. Ha Elena az osztálytársam,és Stefan is és ő meg Damon testvérek akkor Damon biztosan idősebb lehet,és ki is járta a gimit..Jajj ne…-Jajj,már ennyi az idő,öhm sajnálom de mennem kell.-mondtam abban reménykedve hogy majd felajálnja hogy elkísér.Így is lett.

-Én elkísérhetlek;ha gondolod.

-Oké. Köszi.

-Rendben menjünk…- mondta és elindultunk.

Már a házunk elött járhatunk két-három tömbnyire mikor rá kérdezett.

-És,összebarátkoztál már valakivel,itt a suliból?-ajjaj gondoltam magamban;talán Te lehetnél a barátom.

-Hát,még csak ma voltam,ugyebár,de már most nagyon bejön Elana,meg Bonnie,de Caroline sem ellenszenves.

-Na annak örülök, ez jó,legyen is…Sok,rájuk majd számíthatsz bármi baj van.-mondta és lesütötte a szemét…

-Igen,a barátok nagyon fontosak.-válaszoltam,de nem értettem mire céloz.

-Nos,itt volnánk.-mondtam majd ránéztem az „új házunkra”.Damon ránézett a házra majd elmosolyodott és hozzám fordult.

-Szép házatok van.Remélem,majd lesz alkalmam egyszer belülről is gyönyörködni ebben a kívűlröl igen szép házban.-mondta majd elég komolyra vette a szót, s szemén láttam,most már tényleg komolyan kell rá figyelnem,és nem álmodozhatok mát arról tovább hogy egyszer majd közelebbről is láthatom a gyönyörű tengerkék színű szemeit.

-Óh,ebben teljesen biztos vagyok.-mondtam,s már közelítettem volna az ajtó felé hogy kinyissam és behívjam,de kedvesen visszaszólított.

-Jajj,nem,sajnos most nem mehetek be hozzátok.Bár oly’ annyira szeretném hogy egy másodpercel elöbb azt hittem nem szólók utánad.De sajnos most nem mehetek be…Még elkell intéznem egy pár dolgot.-mondta amin persze nagyon elszomorodtam,de tudtam hogy igazat mond,valahogy nem csak hogy megéreztem de a szemén is láttam hogy nem hazudik.Pedig nem ismerem még olyan jól hogy kiszámíthatóvá váljon elöttem.

-Ó,sajnálom,akkor majd máskor.-mondtam kissé szomorú hangon amit persze próbáltam disztingválni,de nem sikerült.

-Hé,ne légy bánatos,nem akarom hogy szomorú legyél,esetleg holnap?-kérdezte,majd egy féloldalas mosolyra húzodtak az akjai,és folytatta.-De majd eléd megyek a suliba. Rendben?

-Oké.-csak ennyit tudtam kinyögni,annyira elbűvölt hogy más nem nagyon jött ki a számon…Sajnos;pedig ez a iszonyúan helyes srác aki ebben a pillanatban most elöttem áll sokkal- de sokkal többet érdemelne egy okénál…

-Rendben, ezt megbeszéltük. Akkor majd holnap találkozunk.-mondta majd mosolygott egyet,és köszönt.-Szia,jó éjt!-jajj,azt hittem elolvadog,hogy lehet valaki ilyen édes…?És tökéletes?

-Szi-szia!Neked is jó éjszakát…-mondtam végül,de nagyon cikinek éreztem mindezt.Ezután sarkon fordult és elment,miközben ment hátra fordulás nélkül intett egyet.